Betűméret
Farkas Rózsa

Farkas Rózsa cimbalom művész

Nyolcévesen zongorázni, majd 12 évesen cimbalmozni kezdett. Középiskolai tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 
16 évesen debütált a velencei La Fenice Operaházban, ahol egy hónapig vendégszerepelt akkori tanárával, Szakály Ágnes cimbalomművésszel. A duó azóta is működik, rendszeresen koncerteznek, játékukról rádió-, televízió-, valamint lemezfelvételek készültek. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán töltött évei alatt szimfonikus zenekarok szólistájaként is közreműködött: játszott a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Rádiózenekarral, az ÁHZ-val, a bécsi Klangforummal, a milánói Verdi Zenekarral és a koppenhágai Sjaellands Symfonik Orkester-rel. 1993-ban kapta meg cimbalomtanári és kamaraművészi diplomáját. 
Hangszerén a klasszikus komolyzene mellett kortárszenét is játszik. Nagy örömére több zeneszerző írt számára művet: Lendvay Kamilló, Sári József, Hollós Máté, Reményi Attila, Durkó Péter, Lukács Miklós, Horváth Balázs, Antal Mária, Bujtás József. Ezek előadásáért 3 ízben nyerte el az Artisjus-díjat. 1998-ban, 1999-ben elnyerte a Fischer Annie Ösztöndíjat 2009-ben pedig Liszt-díjat.

Támogatók
Filharmonia BudapestSzombathelyVasmegyeSSOBartókfesztivál
Partnerek
Editio Musica BudapestLovroMTA - Zenetudományi Intézet, Bartók ArchívumLiszt Ferenc Zeneművészeti EgyetemSpirit HotelTokaj Kereskedőház Zrt.
Média partnerek
FidelioMusiciansWhoVasnépe
© 2009. Bartók Szeminárium és Fesztivál - Webmark Hungary Webmark Webstúdió
Hirdetés